fbpx

Az örök kérdés, social media platformok…

Az előző cikkben szó esett arról, hogy melyek a jó weboldal ismérvei. Ezen túl azonban megemlítettem azt is, hogy az online színre lépéskor szinte minden alkalommal ez szokott lenni az első szükségszerű platform, amelyet mindenki kialakít, vagy kialakíttat. Tapasztalataim szerint a második lépés valamely social media felület szokott lenni, így ezt a sormintát követve most ezzel megyünk tovább.

Az örök kérdések égisze alatt szó lesz arról, hogy hogyan érdemes mindezekkel elindulni, mi a szerepe a social media platformoknak, vagy hogy hogyan építhetők be… ?! És még sok más….

Lássuk a részleteket!

Mielőtt arra számítanál, hogy most majd megtudod a csoda receptet, azt kell, hogy mondjam, hogy nem. 😀 Természetesen vannak jó módszerek és technikák, amelyek sokkal hatékonyabbak, mint bármelyik másik. Sőt, vannak közgazdasági törvényszerűségek, amelyeket, ha követ az ember, akkor nagyobb sikerre viheti a marketingjét, vagy összességében a vállalkozását. De mindezt félretéve azt kell, hogy mondjam, olyan módszer nincs, ami mindenkinél beválik, és olyan ember sem, aki ezt egy az egyben átadja

Miért?

Korábban volt már szó róla, hogy a marketing önmagában nem fogja megváltani a világot, sőt azon túl, hogy jelen van a vállalkozásodban, az sem mindegy, hogy hogyan. Nagyon fontos, hogy stratégiai elemként kezeld, hogy összehangold az üzleti céljaiddal, és a megfelelő eszközökkel dolgozz.

Tulajdonképpen ezért is kezdtem ezzel két bekezdéssel ezelőtt, mert minden / bármilyen hiedelemmel ellentétben nem a social media fogja kizárólagosan a marketingedet jelenteni, sőt, maga a social media csak egy szeletét fogja képviselni annak a rendszernek, amely „marketing néven” az értékesítésedet támogatja.

Akkor mi is lesz tulajdonképpen a marketing szerepe?

Ez egy igencsak meghatározó kérdést képvisel a vállalkozásodban. Egyrészt azért, mert ez a szerep fogja meghatározni azt, hogy konkrétan milyen marketing feladatokkal állsz szemben. Másrészt azért, mert ez a szerep fogja körvonalazni számodra, hogy mit is várhatsz el a marketingtől a vállalkozásodban.

Természetesen maga a tény, hogy marketingezel, elég tág, jelenthet tulajdonképpen mindent és semmit. Éppen ezért a kérdés első fele még nem ad túl sok információt – igen vagy nem. Viszont, ami már ennél sokkal érdekesebb, az az, hogy hogyan. Erről is olvashatsz részletesebben egy korábbi cikkben, ahol a marketing hatékony működtetése volt terítéken. Úgy gondolom sosem az első, és alapkérdések megválaszolása fogja megadni az igazi válaszokat. Ezért ebben a cikkben sem az egyszerű, és kézenfekvő válaszok kaptak helyet.

Mindent összevetve tehát, az eredeti kérdésre válaszolva, olyan szerepet tölt be, amely kialakítja a kapcsolatot a potenciális ügyfeleiddel. Maga a tény még kevés, hogy a csatornákat működtetük. Adott esetben van, hogy csatorna sincs, tehát ki kell alakítani, továbbá az a kérdés sem elhanyagolható, hogy megvan-e a csatorna végpontja – és itt nem a mi oldalunkra gondolok 😉 😀

Leegyszerűsítve tehát, az lesz a szerepe, hogy a terméket, szolgáltatást eljuttassa a potenciális vásárlókhoz, a pozícionálás is ide húzható be, továbbá, hogy segítségével a terméked, szolgáltatásod irányába forgassa a piaci igényeket. A fentieken túl sokkal több is kihozható belőle – ami nem csak abból áll, hogy hárommal több hirdetést indítasz 😉 Összességében tehát azt kell, hogy mondjam, hogy az lesz a szerepe, amivé kreálod. 😀

Tehát a social media…

Némi ráhangolódást követően ideértünk a social media témájához, nem véletlen, hogy nem ebbe vágtunk bele az elején. Leginkább azért, hogy a fentieket első körben tisztázzuk, mert elég megosztó témakörről van szó.

Ahogy egy korábbi cikkben is említettem más téma kapcsán, most sem a platformok felsorolásával szeretnék foglalkozni, arról van bőven információ máshol. Sőt, ahogy a cikk elején is említettem, nem abba az irányba tartunk, hogy most megmondom melyik platformot kell használni. Az eddigiek éppen azt támasztják alá, hogy nem elég csak ezt megmondani, nem elég csak online marketing eszközöket működtetni, sőt magának a „megmondásnak” sem tulajdonítanék szakértői jelentőséget, mert az, hogy legyen az vitathatatlan – ezt a vállalkozásod pontosabb ismerete nélkül bátran ki tudom jelenteni. Mindezt azért emeltem ki, mert ismét eljutottunk oda, hogy a valódi válaszokat ebben az esetben sem az első kérdések fogják megadni – Melyik platformot üzemeltessem?, hanem a későbbiek – Milyen tartalmakkal legyek jelen?, Hogyan hangoljam össze egymással a platformjaimat?

Semmiképp sem szeretném csökkenteni az SM platformok fontosságát, szerepét, hangsúlyát, érdemét, bármit, ugyanis az értékesítési rendszerben kiemelt szerepet képviselnek.  Csupán arra hegyezném ki a témát, hogy első körben, a platform kiválasztásával még nem feltétlen érsz el átütő sikereket. Ez még nem az az egyedi, kifejezetten a Te business-edre szabott megoldás lesz, amellyel hatástöbbszörözést érsz el. Ezért visszakanyarodnék arra a gondolatra, hogy kezeljük helyén, hogy melyik platformnak mi a szerepe a marketigstratégiádban, és melyiktől milyen(szintű) eredményeket vársz / várhatsz el. Ugyebár elméletileg ezen a ponton már van egy weboldalad és működik pl. a FB oldalad is. A fenti gondolatokat összegezve számodra ezeknek a megléte még nem lesz elegendő, az ott közzétett tartalom mennyisége és minősége lesz igazán mérvadó. Arról már volt szó, hogy a weboldalad tartalma, hogyan befolyásolja az üzleti eredményeidet, arról pedig most lesz szó, hogy a social media hogy tud beépülni a businessedbe – minden előnyével együtt.

Social media platformok szerepe

Az ügyfél viselkedések megismerése, monitorozása és ezen információk felhasználása kapcsán már volt szó korábban az ügyfél elköteleződési szintekről. Ennek a részleteibe most nem mélyednék bele, azonban arra azért kitérnék, hogy a hideg célközönséggel folyatott kommunikációban milyen szerepe lesz a social media-nak. A releváns tartalomgyártásnak kiemelt szerepe van a vállalkozásod életében. Lényegében ez lesz az az összekötő kapocs, amely fenntartja a kontaktot közted, és a célcsoportod között. Tulajdonképpen ennek lesznek a megtestesítői a social media platformok, tehát mondhatnám úgy is, hogy nem értékesítői funkcióval bírnak….

Honnan is eredeztethető mindez? A jelenlegi gazdasági környezetben (nem az utóbbi 1-2 évre gondolok) jelentősen átalakultak a szerepkörök, a fogyasztók jóval tudatosabbak, jóval több információra van szükségük a vásárlási döntések meghozatalában. Napjainkban interaktív üzleti környezetben élünk, ami azt eredményezi, hogy nagyobb hangsúlyt kap az online világ szerepe, a marketing, a fogyasztó-szolgáltató kapcsolata, az ügyfélélmények és – vélemények. Szinte kijelenthető, hogy az ügyfelek célja, hogy megértsék a szolgáltatókat, megértsék a termékek hasznosságát, stb stb. Ebből kifolyólag az üzleti oldal szerepe első sorban az, hogy ezt a fajta interakciót kialakítsa, mert már nem kizárólagosan működik az az elv, hogy majd a termék „eladja magát”.

Ezt összefoglalva tehát a közösségi média segítségével tudod elérni azt, hogy megszólítsd a hideg célközönségedet, érdeklődőket, interakciókat, véleményeket gyűjts, vagy akár követő tábort építs. Ezen eszköz segítségével közelebb tudod hozni a fogyasztót a termékedhez, vagy a szolgáltatásodhoz, ezen felül pedig a márka iránti elköteleződést is növelni tudod. A tartalomgyártás, vagy akár a közösségi médiában történő tartalomgyártás nem kizárólagos, nem lesz elegendő csupán ez, azonban az építkezés szerves részét képzi, tehát ez a lépcsőfok sem hagyható ki.

Záró gondolatok

Úgy gondolom, hogy megfelelő üzleti alapokra helyezve, és pontos marketing célokra építkezve a közösségi média jelenlét is könnyedén kialakítható. Vagy mondhatnám úgy is, hogy tudatos működtetéssel értelmet nyer… 😀

A weboldalak és a közösségi média platformok szinte fej fej mellett haladnak, hogy melyik legyen kész hamarabb, melyik „fontosabb” marketing szempontból…stb. Azonban pont ennek a két online marketing eszköznek a működtetése szokott leginkább félre menni – véleményem szerint. Mindez azért kritikus, habár sokan nem tulajdonítanak ennek nagy jelentőséget, mert a releváns érdeklődők, potenciális ügyfelek nagyobb számú elérésével egyenesen arányosan nőhet a leadek, megbízások, vásárlások száma is (minden a matekon múlik 😀 ).

Pontosan ezért szerettem volna a social media témakörét távolabbról indítani, hogy értelmet nyerjen a hideg célcsoportok elérésének a fontossága, továbbá, hogy valós képet kapj azokról az online csatornákról, amelyekkel a hideg célcsoportok relevánsan elérhetők. Remélem sikerült közelebb hozni a témát, amely segítségével a közösségi média eszközei is könnyebben értelmezhetők.

Ha hasznosnak találtad a cikket, hagyj itt egy Like-ot és ne felejtsd el az ismerőseiddel is megosztani. :)

A Marketing Bumm Üzleti Blogját olvasod éppen. A blogot azért hoztam létre, hogy olyan hasznos üzleti tartalmakat osszak meg veletek, amelyek vállalkozók és leendő vállalkozók számára is egyaránt érdekesek lehetnek. A cél az, hogy olyan témákról írjak, olyan kérdéseket válaszoljak meg, amelyek napjainkban aktuálisak a leendő-, egyéni-, mikró- és kisvállalkozások számára.

Ha van olyan téma, amiről szívesen olvasnál, akkor ne tartsd magadban!

Ha hírlevélben szeretnél értesülni a legfrissebb blogcikkekről, VAGY érdekel az ingyenes konzultáció lehetősége, akkor javaslom ne habozz!

Hoppá!

INGYENES anyagok, amelyek  segítségével garantált lesz a vállalkozásod fejlődése!